«

»

feb 13

Leány kézilabda: Serdülők a szív bajnokai!

Hazai környezetben fogadta a bajnokságot eddig veretlenül vezető Gyöngyös csapatát serdülő lány együttesünk!
Az előjelek nem voltak túl kedvezőek, ugyanis Fehér Zsófi és Sődi Virág betegsége miatt, mindössze 10 emberrel néztünk szembe a listavezetővel!
Vadász Vandáék azonban nem ijedtek meg a saját árnyékuktól! 7 perc alatt 7-3-as hazai rohammal nyitották a mérkőzést. A Barta Petra vezette hátsó alakzat nem egyszer passzívig támadtatta a gyöngyösieket, így félidőben 16-13-at mutatott az eredményjelző lányaink javára! A második félidőben nagyot küzdött mindkét csapat! Szabó Kitti higgadtan értékesítette a büntetőket, Tóth Hajnal -remek védekezése mellett- nagyon fontos pillanatokban lőtt gólt. Gmitra Kira pedig szinte hibátlanul lőtte a helyzeteit! Ennek köszönhetően 2 gólnál nem tudott közelebb jönni a listavezető!

A végjátékra 27-23-as hazai vezetéssel érkeztek a felek! Az erő már fogyni látszott, de a szív még kitartott! Az végső percekre kettős emberhátrányba került Sportiskolás lányok az utolsó leheletükig küzdöttek! Az i-re a bizonyos pontot pedig, az egész mérkőzésen kiválóan védő Sipos Anna tette fel, aki az utolsó percben két büntetőt is hárított! Lányainknak végül 27-26-ra sikerült legyőzni a bajnokság listavezetőjét és egyik legnagyobb favoritját!
Herczeg Béla tanítványai olyan küzdeni tudásról tettek bizonyságot, melyre építve szép sikerek érhetik Őket! Az egri csapat az 5. helyen áll a bajnokságban.

 

Serdülő III. osztály, C-csoport

Egri Városi Sportiskola – Gyöngyösi KK 27:26 (16:13)

EVSI: SIPOS – MONTVAI 1, VADÁSZ 6, SZABÓ 4, TÓTH 7, GMITRA 6, BARTA 3, NAGY, SOLTÓ, BOLDIZSÁR.