«

»

Júl 11

Judo – Kurtán Zsombor a 9. helyen végzett az Universiaden

A 30. Nyári Universiaden tatamira lépett Kurtán Zsombor az Egri Városi Sportiskola versenyzője, a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója. A 81 kg-os súlycsoportban a sorsolásnak köszönhetően az első fordulóban a későbbi győztes japán Tomokiyo Hikaru ellen állt tatamira. A meccset 2.14 perc elteltével iponnal nyerte a japán sportoló, aki 6 győzelemmel harcolta ki az aranyérmet és vitte a vigaszágra az EVSI dzsudósát. A szlovák Luptak ellen az első pillanatban ippont ért el Kurtán, majd a török Koc Muhhamaed ellen is bravúros sikerrel vette az akadályt. A bronzmérkőzés lehetősége volt a tét a francia Chilard elleni küzdelemnek. Akció nélküli kiegyenlített találkozón Kurtánt háromszor, a franciát egyszer intette a mérkőzés vezetője. Két győzelem, két vereséggel a 9. helyen végzett Kurtán Zsombor amely a 42 fős mezőnyben jó teljesítménynek számít. A magyar Universiade csapat első érmét a judósok szerezték Tóth Krisztián bronzérmes helyezése révén. A sportág versenyein Nápolyban 55 ország 388 sportolója lép tatamira.

81 kg (42 versenyző indult)
Kurtán Zsombor mérkőzései:

Tomokiyo Hikaru (japán – Kurtán Zsombor 1-0 (ippon 2.14 perc)
Vigaszágon:
Kurtán Zsombor – Jan Luptak (szlovák) 1-0 (ippon 0.01 perc!)
Kurtán Zsombor – Koc Muhhamed 1-0 (ippon 2.51 perc)
Chilard Nicolas (francia) – Kurtán Zsombor 1-0 (3 intés 3.11 perc)