Szeles Bálint győzelemmel kezdte az évet

Budapest régió Nyílt Fedett pályás nemzetközi bajnokságával megkezdődött a 2019. évi hazai, tető alatti bajnoki versenyidény. Az elkövetkező hétvégeken országos bajnokságok következnek, nyílt versenyek társaságában. A január 19-i idénynyitó rögtön rangos látnivalóval indult, hosszú kihagyás után ismét rajthoz állt Márton Anita, a súlylökés regnáló fedett pályás világbajnoka. A dobókörnél összegyűlt szép számú hozzáértő közönség bíztató tapsa közepette a Békéscsabai AC versenyzője 17,22 méteres teljesítménnyel nyitotta téli versenyszériáját. A 60 méteres gátfutásban egri sikerről számot be Petrovai József az Egri Városi Sportiskola vezetőedzője. Szeles Bálint 8.21-es idővel megnyerte a versenyt egy másodperccel megelőzve a szerb tízpróbás Dudást. Az előfutamban 8.18 volt az ideje, a döntőben nem sikerült a rajt.

Az eredmény biztató, mivel az egyetemi másfél hetes kötelező sítábor miatt a januári edzésmunka nem volt ideális mértékű. Az idei terv a felnőtt ob-n dobogóra állni. Baji Balázs és az elmúlt héten 7.80-as EB-szintet teljesítő Szűcs Valdó mögött a bronzérem a reális cél. Szabadtéren a junior Eb-n való részvétel a célkitűzésünk – nyilatkozta Petrovai József. Az egri sportiskolások a Nyíregyházi Sportcentrum Fedettpályás Ifjúsági atlétikai versenyén is jól szerepeltek. Ráduly Marcell, Kékesi Eszter, Vancsik Petra, Perge Attila és Sári Pálma a dobogó legfelső fokára állhatott.

Budapest Régió Nyílt nemezetközi Fedettpályás Bajnokság

Férfi 60 méter gát fedett pálya

1. Szeles Bálint (Egri Sportiskola SE) 8.21 (Előfutamban 8.18)
2. Dudas Mihail (szerb) 8.22
3. Eszes Dániel (Dunakeszi) 8.34

Nyíregyházi Sportcentrum Fedettpályás Ifjúsági atlétikai verseny
Ifjúságiak

200 m sík: 4. Pócs Dominik 24.7
50 m sík: 2. Perge attila 6,2
60 m gát:. fiúk 1. Perge Attila 8.8
60 m gát, lányok: 1. Kékesi Eszter 9.2, 2. Sári Pálma 9.7, 3. Vadkerti Lili 9.8
Súlylökés: 1. Sári Pálma 10.85

Serdülők
60 m sík:, 2. Ráduly Marcell 7.5.
Ötösugrás: 1. Ráduly Marcell 17.80

Újoncok
60 m leány: 1. Vancsik Petra 7.9.
Súlylökés: 1. Vancsik Petra 9.31

EDZŐK: Petrovai József, Fejes Péter.
FOTÓ: Lengyák György (atletika.hu)